hu
Kitaplar
Donászi Franciska

Változatok egy témára

Molnár Ferenc Liliom című műve olyan régóta visszatérő motívuma az életemnek, hogy már fel sem tudom idézni, mikor találkoztam vele először. Az író műveinek máig is tartó nemzetközi sikere szintén régóta foglalkoztatott, különös tekintettel a német nyelvterületre. Ezért választottam dolgozatom tárgyául Fritz Lang 1934-ben készült filmjét, valamint Kurt Meisel 1963-as burgtheaterbeli rendezését.

A film és a színházi előadás feldolgozása, elemzése kapcsán abból az előfeltevésemből indultam ki, hogy Molnár Liliomja olyan század eleji nyelvi és sajátosan magyar társadalmi jellegzetességet tartalmaz, amit más nemzet rendezői, színészei és közönsége egyáltalán nem érthetnek meg. A film és a színdarab részletes elemzése kapcsán ezt az elképzelésemet szerettem volna igazolni, példákkal alátámasztani. Munkám során szigorúan a Molnár Ferenc által leírt drámaszöveget vettem alapul, ehhez hasonlítottam az alkotásokat. Célom az volt, hogy elsődlegesen a molnári kiindulóponthoz viszonyítsam a műveket, s csak ezt követően egymáshoz. Amennyiben ez egyáltalán lehetséges.

A két rendező alkotását megtekintve némileg módosítanom kellett az eredeti elképzelésemet. Az hogy egy rendező jó vagy rossz Liliom-előadást készít-e, nem származás dolga. Abban azonban változatlanul biztos vagyok, hogy a Liliom igazi ízét, valódi zamatát csak az érzi, akinek magyar az anyanyelve, aki magában hordozza ennek a népnek a történelmét, sajátos lelkületét.
54 yazdırılmış sayfalar
Orijinal yayın
2018
Yayınlanma yılı
2018
Bunu zaten okudunuz mu? Bunun hakkında ne düşünüyorsunuz?
👍👎
fb2epub
Dosyalarınızı sürükleyin ve bırakın (bir kerede en fazla 5 tane)