hu
R. Kelényi Angelika

Agyam eldobom

Kitap eklendiğinde bana bildir
Bu kitabı okumak için Bookmate’e EPUB ya da FB2 dosyası yükleyin. Bir kitabı nasıl yüklerim?
A könyv íróját – aki pánikbetegségének felbukkanása előtt nemcsak bírta a tömeget, de kereste is; kifejezetten,, boltkóros" volt, a legsűrűbb szórakozóhelyeket kedvelte, és sosem mondott nemet a mozira, színházra – egyik percről a másikra mindettől félelem kerítette hatalmába. Ezt a naplót saját tapasztalatai alapján jegyezte le, önsajnálat nélkül, fanyar öniróniával. A pánik nemcsak a depresszióval, hanem a hipochondriával is kézen fogva jár. Kemény munka megküzdeni vele, s van, akinek sikerül, van, akinek nem. R. Kelényi Angelika úgy gondolja, meggyógyult. Ehhez azonban idő kellett, és sok-sok minden más is…,, Ez a könyv, annak ellenére, hogy a mai napig járom a pokol eme bugyrait, megnevettetett, és reményt adott, hogy van kiút! Köszönöm, Angelika!" Molnár Anikó – közszereplő,, Roppant szórakoztató, torokszorítóan laza remekmű! Nem tudtam letenni! " Straub Dezső – színész R. KELÉNYI ANGELIKA (1970) újságíró, aki 2014-ben elnyerte a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelését célzó, 2010-ben alapított Terézanyu-pályázat rangos fődíját. A Nőkorszak.hu főszerkesztőjének legújabb regénye egy humoros, szórakoztató napló, amely sokaknak adhat reményt arra, hogy van kiút a pánikból.
Bu kitap şu anda mevcut değil
83 yazdırılmış sayfalar
Bunu zaten okudunuz mu? Bunun hakkında ne düşünüyorsunuz?
👍👎
fb2epub
Dosyalarınızı sürükleyin ve bırakın (bir kerede en fazla 5 tane)