A 2005-ben megjelent, s egy évvel második kiadásban is napvilágot látott Kijárat az Adriára című nagysikerű regénye, és a 2007-ben közönség elé került, napjaink bájolkodó lányregényei ellen íródó Spanyol menyasszony című kötete után most is egy hölggyel, a politikával is kokettáló művészlélek, a Hitler-imádó, a Vezért és megalomániás világát teljes odaadással fotografáló és filmező Riefenstahllal (is) foglalkozó regénnyel jelentkezik a Vajdaságban élő Lovas Ildikó. Legújabb regénye filmszerűen pergő, rendkívül gazdag és az olvasót mindvégig feszültségben tartó olvasmány. Akár egy igazi, vérbő krimi. „Fekete és fehér, elefántként ezt a két színt ismerem. Persze, az élet nem fekete és fehér, a dolgok benne nem ilyenek. Nem a vagy-vagyok uralkodnak, hanem az ések, ezzel együtt a belenyugvás, beletörődés, bölcs elfogadás. Az ezzel való szembesülés engem rendkívül későn ért utol. Pontosan akkor, amikor megláttam a hullát, akit az iskola padlásán találtak, megláttam, miközben szállították volna el, lecsúszott róla az anyag, amivel beborították. Azóta töltöm a mindennapjaimat az élettel. Együtt töltöm a napokat az élettel, nem a sajátommal, arról már régen letettem. Másokéival, pillanataikkal, hangulataikkal, reményeikkel, váratlan hangulatváltozásaikkal, de különösen a halálukkal, különböző halálnemekkel, öngyilkosságokkal és erőszakos halálokkal, anyagyilkos és politikai merénylő életével és az általa okozott halállal, akár egy kukkoló, kívülálló, magányos szemlélő, akinek az örömből a mosoly látványa jut, a bánatból a tekintet távolsága, az érzésből a lehetőség, a soha meg nem valósuló” – olvashatjuk A kis kavics egyik elbeszélőjének vallomását, miért kezdett nyomozni egy bácskai kisvárosban, amikor egy hullát találtak az iskola padlásán. S ez a sokrétű, krimiszerű nyomozás hogyan találkozik Leni Riefenstahl, a híres német filmrendezőnő sorsával, aki művészetével kiszolgálta a náci rendszert – nos, ez a könyvnek csak az egyik rejtélye.