bookmate game
hu
Kitaplar
Almási Márta

Préselt virágok

A helyszín az ötvenes évek Magyarországa. Egy májusi vasárnap délután unokahúgával sétál a falu központjában a nagynéni, és mesél. Azokról, akikkel séta közben találkoznak, azokról, akiknek a háza előtt elhaladnak, és a kislány csodálkozva fedezi fel, hogy az általa addig csak a mesekönyvekből ismert érdekes emberek: urak, úrnők, grófok, bárók közöttük élnek.
Évtizedekkel később a saját emlékeiből, családi legendákból és a nagynéni elbeszéléseiből összerakott történetekből próbálja felidézni az egykori kislány a húszas–harmincas évek világát. Annak a társadalmi emlékezetben boldog békeidőként őrzött negyedszázadnak a világát, amikor az számított, ki milyen társadalmi osztályba született. S akkor egyszer csak, egyik pillanatról a másikra, visszájára fordult a világ. Anyagi javaikat, melyekért generációkon keresztül kitartóan dolgoztak, elvették a kommunisták. Társadalmi rangjukat lenullázták. Önbecsülésükért megbüntették, megalázták, eltiporták őket.
A könyv nem szabályos családtörténet. Családregény mégis, hiszen ugyanarról a családról, a családon belüli generációs ellentétekről, szerelemről, szeretetről vagy éppen annak hiányáról szól.
189 yazdırılmış sayfalar
Orijinal yayın
2021
Yayınlanma yılı
2021
Yayımcı
Könyv Guru
Bunu zaten okudunuz mu? Bunun hakkında ne düşünüyorsunuz?
👍👎
fb2epub
Dosyalarınızı sürükleyin ve bırakın (bir kerede en fazla 5 tane)