hu
Kitaplar
Hegedüs Géza

A méneskúti családirtás

„A Bergendy-ügyről — vagy ahogy az egykori vezércikkek és riportok írták, a méneskúti családirtásról — először még gyerekkoromban, apámtól hallottam. Az ő ifjúkorában — tehát a XIX. század végső évtizedében — híres büntetőper volt ez. Jogász koromban végigböngésztem három-négy hírhedt per anyagát. Így jutott eszembe, majd a kezembe a kora ifjúságom óta újra meg újra hallott Bergendy-ügy. Azt hiszem, ez volt valamennyi közül a legérdekesebb, olvasmányként felért a legizgalmasabb bűnügyi regényekkel. Maga a gyilkos emberi arculata is rendkívüli, de nem kevésbé volt izgalmas számomra az a társadalmi kép, amely a bűneset mögött kirajzolódott. A jegyzőkönyvek igen részletesek voltak, megismerhettem a nyomozás, a vizsgálat folyamán s végül a főtárgyaláson elhangzott minden szót, mert a jegyzőkönyvek alapját adó gyorsírásos rögzítések is benne voltak az aktacsomóban, mintha egy lelkiismeretes bíró a későbbi kutatók számára akarta volna teljes egészében megőrizni az igazán nem mindennapi büntetőper anyagát. Írtam belőle egy könyvet, melyet lehet kordokumentumnak is tekinteni, ámbár a romantikus regények váratlan fordulataival jellemzi a kort és a kört, melyben így esett” — írja Hegedüs Géza regényéről.
185 yazdırılmış sayfalar
Orijinal yayın
2013
Yayınlanma yılı
2013
Bunu zaten okudunuz mu? Bunun hakkında ne düşünüyorsunuz?
👍👎
fb2epub
Dosyalarınızı sürükleyin ve bırakın (bir kerede en fazla 5 tane)